|
Kosztya hozzászólása: |
|
|
|
Így már nem!
Az eddigiek alapján:
A kör előtt jóval többre számítottunk Tőletek, viszont örültünk, hogy összekerültünk, mert ellenetek tudtuk, tudjuk érvényesíteni a játékunkat.
Az első meccs egy kicsit "kísérletezés" jellegű is volt a sorokkal (én ezért is útálom az itthoni kezdéseket a PO-ban) de bejött, és minden alapján azt kell írnom, hogy - az eredményen felül - óriási lélektani előnyben is vagyunk.
Viszont egyáltalán nem lehetetlen innen is visszajönni!!!
Ki kell találnotok valami nagyon hatásosat is ellenünk, nem elég Teo-t a kispadra tenni, vagy Foppát játszatni (az is része lehet persze a sikernek, de önmagában hétszentség hogy nem lesz elég).
Mindezek kockázati tényezőit is, és az eddigi játékainkat is figyelembe véve a következő meccs a Pepsiben sztem majdnem azzal ér fel, mintha Detroitban ütnénk a pakkot... |
|
|
|